Hazánkban minden ötödik gyermeket vállalni vágyó pár küzd meddőséggel, ezért országos lefedettségű ellátórendszert kell létrehozni – mondja Vesztergom Dóra. Az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóságának vezetője a hamarosan a kormány elé kerülő javaslataikról is beszélt interjúnkban.
2022. szeptember 07. 16:03
p
1
0
0
Mentés
Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilapban.
A kormány úgy döntött, hogy 2022. július 1-jétől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők az erre jogosult nők. Mi indokolta a döntést?
Nem pusztán arról van szó, hogy állami tulajdonba kerültek ezek az intézetek, hanem arról is, hogy egységes szakmai irányítás alá helyeződött a meddőségkezelési ellátás. Ez egyedülálló lehetőség arra, hogy hatékonyan és gyorsan modernizáljuk a rendszert, az államnak erre minden eszköze megvan. Ez óriási felelősség is: a demográfiai kihívások miatt nemzetstratégiai ügy, hogy az állam nagy erőkkel támogassa a vágyott gyermekek megszületését.
„Az anyagi visszaélések miatt” van rá szükség – így indokolta a kormány az államosítást. Mit jelent ez? Másrészt említette, hogy a központosítás lehetőség a gyors modernizálásra – de van bőven példa ezzel ellentétes tapasztalatokra.
A korábbi, nagyrészt profitorientált rendszer vizsgálata nem a mi feladatunk. A mi célunk egy komplex, modern, mindenki számára elérhető, országos lefedettségű meddőségi ellátórendszer létrehozása. Átlátható minőség-ellenőrzési rendszert szeretnénk, ezért nyilvánosságra fogjuk hozni, milyen eredményességgel dolgoznak az egyes intézetek. Ettől azt reméljük, hogy eredményesebb ellátásra ösztönzi majd őket, másrészt növeli a páciensek bizalmát. A cél, hogy öt éven belül megszerezzük az európai akkreditációt a meddőségi klinikáinknak. Ekkor elmondhatjuk, a mi meddőségi ellátórendszerünk is bizonyítottan legalább olyan jó, mint a nyugat-európai.
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.
Bassár el-Aszad Moszkvába menekült, rendszere összeomlott. Szíria új, iszlamista vezetője azt ígéri a Nyugatnak, hogy megváltozott, és stabilitást hoz az országnak.
Súlyos betegsége idején hazugsággal vádolták meg őt Donald Tuskék, és most lengyel szenvedélyességgel beszél hazája helyzetéről Zbigniew Ziobro, a korábbi lengyel igazságügyi miniszter. Interjúnk!
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!